A Közepes Gyűjtemény

Dhātuvibhaṅga Sutta

140. Az elemek elemzése

Találkozás Pukkuszátival

Így hallottam:

A Magasztos egy ideje Magadha földjén járt-kelt, amikor elérkezett Rádzsagahába. Elment Bhaggava fazekashoz, majd így szólt hozzá:

—Ha nem bánod, eltöltenénk egy éjszakát a műhelyedben.

—Nem bánom, Uram, de már letanyázott itt egy vándorszerzetes. Ha megengedi, maradjatok kedvetekre.

Abban az időben egy Pukkuszáti nevű derék ember a Magasztost hitből követve az otthonból az otthontalan vándorlétbe távozott. Ő volt az, aki a fazekas műhelyében letanyázott. Akkor a Magasztos odament a tiszteletreméltó Pukkuszátihoz és megkérdezte tőle, nem bánja-e, ha ők is a műhelyben éjszakáznak.

—Tágas a műhely, Testvérem, maradjatok kedvetekre.

Erre a Magasztos bement a műhelybe, az egyik oldalon elrendezett egy szénahalmot, lótuszülésben, egyenes testtartásban ráült, és tudatosság-meditációba kezdett; az éjszaka nagy részét ülve töltötte. A tiszteletreméltó Pukkuszáti is ülve töltötte az éjszaka nagy részét.

Akkor a Magasztos elgondolkodott: „Derűt sugároz ennek a derék embernek a viselkedése. Kérdezgetem egy kicsit.” Majd így szólt a tiszteletreméltó Pukkuszátihoz:

—Szerzetes, kit követve távoztál a vándorlétbe? Vagy ki a mestered? Vagy kinek a Dharmájában leled örömöd?

—Testvérem, van ez a sákja törzsbéli Gótama törekvő, aki a sákja nemzetségből távozott a vándorlétbe. És a Magasztos Gótamának ilyen jó híre kélt: „Íme, a Magasztos, tökéletesen felébredett Érdemes, nagytudású és tiszta életű, Üdvözült, a világ értője, az emberi zabolátlanság legkitűnőbb megfékezője, istenek és emberek tanítója, a felébredett Magasztos.” Őt követve távoztam a vándorlétbe. A Magasztos a mesterem. Az ő Dharmájában lelem örömömet.

—És, szerzetes, hol időzik most az a Magasztos, tökéletesen felébredett Érdemes?

—Van az északi népeknél egy Szávatthí nevű város, ott időzik most.

—De láttad-e már korábban a Magasztost; vagy ha látnád, felismernéd?

—Nem láttam és nem is ismerném fel.

Ekkor a Magasztos elgondolkodott: „Ez a derék ember engem követve távozott a vándorlétbe. Tanítom hát neki a Dharmát.” És így szólt Pukkuszátihoz:

—Szerzetes, tanítani foglak a Dharmáról. Hallgasd meg, jól figyelj, már mondom is!

—Igen, testvérem—válaszolt Pukkuszáti engedelmesen.

A Magasztos ezt mondta:

Négy alapkategória (elemek, területek, minősítések, támaszok)

Az ember hat elemből áll, hat érintkezési területe van, tizennyolc elmebéli minősítést használ és négy szilárd támasza van; rájuk támaszkodva nem támadnak fel az indulatos befolyások, s azok híján békés bölcsnek nevezik. Ne térüljön el a bölcsességtől, tartson ki az igazság mellett, erősítse magát a lemondásban, mindig a békességet gyakorolja. Ez az elemekre-felosztás foglalata.

”Hat elemből áll az ember”—így szól a tanítás. Miről van szó? A hat elem: a földelem, vízelem, hőelem, szélelem, égelem, tudatelem. Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „hat elemből áll az ember”.

”Hat érintkezési területe van az embernek”—így szól a tanítás. Miről van szó? A hat érintkezési terület: a látási folyamat, a hallási folyamat, a szaglási folyamat, az ízlelés folyamata, a tapintás folyamata, az elmeműködés. Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „hat érintkezési területe van az embernek”.

”Tizennyolc elmebéli minősítést használ az ember”—így szól a tanítás. Miről van szó? Amikor a szemével látványt lát, akkor minősíti, hogy ez derűre, borúra vagy egykedvűségre alkalmat adó látvány-e. És ugyanígy, amikor fülével hangot hall, orrával szagot szagol, nyelvével ízt ízlel, testével tapinthatót érint, elméjével felismer egy sajátosságot, akkor is minősíti, hogy az derűre, borúra vagy egykedvűségre alkalmat adó hang, szag, íz, tapintás, sajátosság-e.—Tehát van hat derűs, hat borús és hat egykedvű minősítés. Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „tizennyolc elmebéli minősítést használ az ember”.

”Négy szilárd támasza van az embernek”—így szól a tanítás. Miről van szó? A bölcsességről, az igazságról, a lemondásról és az elcsitulásról mint szilárd támaszokról. Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „négy szilárd támasza van az embernek”.

Az első támasz: a bölcsesség

”Ne térüljön el a bölcsességtől, tartson ki az igazság mellett, erősítse magát a lemondásban, mindig a békességet gyakorolja”—így szól a tanítás. Miről van szó? Hogyan nem térül el a bölcsességtől?

Az elemek helyes szemlélete

Ez a hat elem van, szerzetes: a földelem, vízelem, hőelem, szélelem, égelem, tudatelem.

És mi a földelem? A földelem lehet belső, lehet külső. És mi a belső földelem?

Ami mindannyiunkban belül sűrű és kemény élő anyag, éspedig: haj, szőr, köröm, fog, bőr, hús, ín, csont, csontvelő, vese, szív, máj, hashártya, lép, tüdő, vastagbél, vékonybél, gyomor, ürülék és minden más is, ami bennünk sűrű és kemény. A belső és a külső földelem egyaránt földelem. A valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel így kell rá tekinteni: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom”; és akkor az ember kiábrándul a földelemből, tudata szenvedélymentessé válik iránta.

És mi a vízelem? A vízelem lehet belső, lehet külső. És mi a belső vízelem? Ami mindannyiunkban belül víz, vízszerű élő anyag, éspedig: epe, nyák, genny, vér, izzadtság, háj, könny, zsír, nyál, takony, ízületi nedv, vizelet és minden más is, ami bennünk víz és vízszerű. A belső és a külső vízelem egyaránt vízelem.

És mi a hőelem? A hőelem lehet belső, lehet külső. És mi a belső hőelem? Ami mindannyiunkban belül hő, hőszerű élő anyag, éspedig: amitől felhevül, fonnyad, aszalódik, aminek révén megemészti amit evett, ivott, rágcsált, majszolt; és minden más is, ami bennünk hő és hőszerű. A belső és a külső hőelem egyaránt hőelem.

És mi a szélelem? A szélelem lehet belső, lehet külső. És mi a belső szélelem? Ami mindannyiunkban belül szél, szélszerű élő anyag, éspedig: a felfelé tartó szelek, a lefelé tartó szelek, a hasban lévő szelek, a gyomorban lévő szelek, a különböző testrészekbe eljutó szelek, a ki- és belégzés; és minden más is, ami bennünk szél és szélszerű. A belső és a külső szélelem egyaránt szélelem.

És mi az égelem? Az égelem lehet belső, lehet külső. És mi a belső égelem? Ami mindannyiunkban belül ég, égszerű élő anyag, éspedig: a fülüreg, az orrüreg, a szájnyílás, amin keresztül magához veszi, amit evett, ivott, rágcsált, majszolt, majd ahol ez összeáll és ahol alul távozik; és minden más is, ami bennünk ég és égszerű, űr és űrszerű, üreg és üregszerű, amit nem érint hús és vér. A belső és a külső égelem egyaránt égelem.

Ezekre az elemekre is (víz, hő, szél, ég) a valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel így kell tekinteni: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom”; és akkor az ember kiábrándul ezekből az elemekből, tudata szenvedélymentessé válik irántuk.

A hatodik elem, az immár tiszta tudat

Ezután csak a tudat marad meg, amely immár tiszta és áttetsző. És e tudattal mit ismer meg az ember? Azt ismeri meg, hogy valami kellemes, kellemetlen vagy közömbös. Kellemes érzetet keltő dologgal való érintkezésből származva kellemes érzet keletkezik. Aki kellemes érzetet érez, az felismeri, hogy kellemes érzetet érez. És felismeri, hogy ha megszűnik az érintkezés azzal a kellemes érzetet keltő dologgal, akkor megszűnik és lecsendesül az ebből eredő érzés is (az a kellemes érzet, ami a kellemes érzetet keltő dologgal való érintkezésből származva keletkezik).

És ugyanígy van a kellemetlen és a közömbös érzetekkel is.

Mint amikor két fadarab összedörzsölésétől, összeillesztésétől meleg születik, hő keletkezik. Viszont ha elkülönülnek vagy szétcsúsznak, akkor megszűnik és lecsendesül a már létrejött meleg is. Ugyanígy van a kellemes, kellemetlen vagy közömbös érzetet keltő dologgal való érintkezésből származva keletkező érzetekkel is.

A tudat egykedvűségére alapozott meditációk

Ezután csak az egykedvűség marad meg, amely immár tiszta és áttetsző, lágy, képlékeny és fénylő. Ugyanúgy, mint amikor egy ügyes aranyműves vagy inasa előkészíti az olvasztókemencét, megkeni az olvasztótégelyt, fogóval megfogja a nyersaranyat és bedobja a tégelybe; aztán időről-időre ráfújtat, időről-időre vízzel bepermetezi, időről-időre megvizsgálja. Miután jól megfújtatta, átszellőztette, megtisztította és az üledéket eltávolította, az arany lágy, képlékeny és fénylő lesz. Akármilyen ékszerfajtát akar, megfelelő lesz arra a célra: medálhoz, fülbevalóhoz, nyakékhez, aranylánchoz.

Felismeri, hogy ha e tiszta és áttetsző egykedvűséget kiterjeszti a tér végtelenségének területére és így meditál róla, iránta tudatát egykedvűvé fejleszti, akkor az arra irányuló, arra vonatkozó egykedvűség sokáig, hosszú ideig megmarad. És ugyanígy lesz, ha egykedvűségét a tudat végső területére vagy a teljes nincstelenség területére vagy a sem öntudat, sem öntudatlanság területére terjeszti ki.

Felismeri, hogy ha e tiszta és áttetsző egykedvűséget kiterjeszti a tér végtelenségének területére és így meditál róla, iránta tudatát egykedvűvé fejleszti: ez feltételektől meghatározott. És ugyanezt ismeri fel, ha egykedvűségét a tudat végső területére vagy a teljes nincstelenség területére vagy a sem öntudat, sem öntudatlanság területére terjeszti ki.

Az ellobbanás

Nem gyarapítja e meghatározottságokat, nem kívánja, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek vagy ne legyenek. És ha így tesz, akkor a világon semmihez sem kötődik, így nem aggodalmaskodik, és ezzel eléri a teljes ellobbanást önnön magában. Felismeri, hogy a születés elenyészett, a jámborság útja beteljesedett, a feladat elvégeztetett, evilági létének nincs folytatása.

Az ellobbanás utáni élet—majd a halál

Ha kellemes érzetet érez, felismeri, hogy az mulandó; felismeri, hogy nem kötődik hozzá és nem helyesli. És ugyanezeket ismeri fel, ha kellemetlen vagy közömbös érzetet érez.

Ha kellemes, kellemetlen vagy közömbös érzetet érez: úgy érzi azokat, mint akinek semmi köze hozzájuk.

Ha test által lehatárolt érzetet érez, felismeri, hogy ezt az érzetet a test határolja. Ha az életre korlátozott érzetet érez, felismeri, hogy ez az érzet az életre korlátozott. Felismeri, hogy a test pusztulásával, a halál után, az élet elfogytával minden érzet ki fog hűlni, hiszen már itt, e világon sem helyeselte őket.

Ugyanúgy, mint az olajmécses, ami olajból és kanócból származva ég—ha az olaj vagy a kanóc elfogy, s nem tesznek bele másikat, tápláléka nélkül ellobban. Ezért az eképp felvértezett szerzetesnek birtokában van a legkitűnőbb bölcsesség mint szilárd támasz. Ez a legkitűnőbb arija bölcsesség: a minden szenvedést megsemmisítő tudás.

A további három támasz: az igazság, a lemondás és az elcsitulás

Megszabadulása rendíthetetlen, mivel az igazsághoz rögzült. Az hamis, ami csalóka természetű, az igaz, ami nem csalóka természetű: az elveszíthetetlen ellobbanás. Ezért az eképp felvértezett szerzetesnek birtokában van a legkitűnőbb igazság mint szilárd támasz. Ez a legkitűnőbb arija igazság: az elveszíthetetlen ellobbanás.

Korábban viszont, amikor még tudatlan volt, teljesen magára vette az összes kötődést. De aztán elhagyta, gyökerestül kitépte, lenyeste ezeket, mint pálmafőt, megszüntette a létesülésüket, és így a jövőben sem jöhetnek létre. Ezért az eképp felvértezett szerzetesnek birtokában van a legkitűnőbb lemondás mint szilárd támasz. Ez a legkitűnőbb arija lemondás: az összes kötődés elvetése.

Korábban viszont, amikor még tudatlan volt: sóvárgott, vágyakozott, kötődései voltak; feldühödött, gyűlölködött, rosszindulatú volt; a zavarodottság és a nem-tudás foglya volt. De aztán elhagyta, gyökerestül kitépte, lenyeste ezeket, mint pálmafőt, megszüntette a létesülésüket, és így a jövőben sem jöhetnek létre. Ezért az eképp felvértezett szerzetesnek birtokában van a legkitűnőbb elcsitulás mint szilárd támasz. Ez a legkitűnőbb arija elcsitulás: a szenvedély, gyűlölet és zavarodottság elcsitulása. Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „ne térüljön el a bölcsességtől, tartson ki az igazság mellett, erősítse magát a lemondásban, mindig a békességet gyakorolja”.

Minden vélekedés elvetése

„Rájuk támaszkodva nem támadnak fel a vélekedések befolyásai, s azok híján békés bölcsnek nevezik”—így szól a tanítás. Miről van szó? Vélekedés, hogy vagyok. Vélekedés, hogy ez vagyok. Vélekedés, hogy leszek, vélekedés, hogy nem leszek. Vélekedés, hogy testtel bíró leszek, vélekedés, hogy testetlen leszek. Vélekedés, hogy öntudattal bíró leszek, vélekedés, hogy öntudatlan leszek, vélekedés, hogy sem–öntudatos-sem–öntudatlan leszek. A vélekedés kór, a vélekedés fekély, a vélekedés tövis. Viszont aki teljesen túllép az összes vélekedésen, azt nevezik békés bölcsnek. A békés bölcs pedig nem születik, nem öregszik, nem hal meg; nem jön indulatba, nem sóvárog. Mert nincs, ami miatt megszülessen. Ha nem születik, hogyan öregedne? Ha nem öregszik, hogyan halhatna meg? Ha nem hal meg, hogyan jöhetne indulatba? Ha nem jön indulatba, mire sóvároghatna? Erre vonatkozik tehát a fenti tanítás: „rájuk támaszkodva nem támadnak fel a vélekedések befolyásai, s azok híján békés bölcsnek nevezik”. Szerzetes, jegyezd meg mindezt. Röviden ez a hat elemre felosztás foglalata.

Pukkuszáti felismeri a mestert

Ekkor a tiszteletreméltó Pukkuszáti ráébredt: „Lám, rátaláltam a mesterre, az Üdvözültre, a tökéletesen felébredettre!”, és felkelt ültéből, fél vállára vetette felsőruháját, homlokával a Magasztos lábához borult és így szólt:

—Hibát követtem el! Ostoba, tévelygő, vétkes módon azt hittem a Magasztosról, hogy olyasvalaki, akit testvéremnek kell szólítani. A hibámat hibaként fogadja el a Magasztos, hogy a jövőben őrizkedhessem tőle.

—Bizony, hibát követtél el, szerzetes. Mivel a hibádat hibaként látod és a Dharma szerint jóvá teszed, ezért ezt elfogadjuk tőled. Az arija életvezetésben gyarapodás az, amikor valaki a hibát hibaként látja, a Dharma szerint jóvá teszi, és a jövőben őrizkedik tőle.

—Uram, kérem a Magasztostól az Avatást!

—Szerzetes, hiánytalanul megvan a szilkéd és felsőruhád?

—Nem hiánytalanul, Uram.

—Márpedig a tathágaták nem avatják fel azt, akinek hiányos a szilkéje-felsőruhája.

Pukkuszáti halála

Akkor a tiszteletreméltó Pukkuszáti a Magasztos szavait barátságosan mosolyogva megköszönte, felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a Magasztost, és elindult szilkét-felsőruhát keresni. Ám útközben egy veszett tehén kioltotta az életét. Ezután számos szerzetes elment a Magasztoshoz. Köszöntek, oldalt leültek, elmondták neki, hogy a derék Pukkuszáti, akit a Magasztos rövid buzdításban részesített, életét vesztette. Majd megkérdezték:

—Mi lett a sorsa, hova jutott?

—Szerzetesek, a derék Pukkuszáti eszes volt, a Dharma rendjét követte, és nem faggatott a Dharma témájában. Széttörte az öt lefelé húzó béklyót. Ezért ő már csakis csodás módon, égi világban létesül, ott éri el az ellobbanást, abból a világból nem tér vissza.

Ezt mondta a Magasztos. A szerzetesek pedig lelkesen üdvözölték a Magasztos szavait.