A Témák Szerinti Gyűjtemény

Jantu Sutta

2.25. Dzsantu, a déva-fiú

Így hallottam. Egy időben a szerzetesek nagyszámú gyülekezete élt Kószala tartományban, a Himálaja lejtőin elterülő erdők rejtekében. Gőgösek voltak és megbízhatatlanok, összpontosítatlan, szerteszét kószáló értelemmel megáldva, igazi szószátyárokként fecserésztek, és elméjük teli volt ellenőrizetlen gondolattal.

Ekkor—az Upószatha ünnepének tizenötödik napján—megjelent előttük Dzsantu, a déva-fiú és néhány verssort intézett hozzájuk, eképpen:

Hajdan boldog volt az élet, bátran mondhatom,
Gótama úr tanítása vezérelt az úton.
Mértéklettel osztva a szűkös alamizsna,
Vágytalanul megvetve a szerzetesek ágya.
Megértve a világnak végső mulandóságát,
Sutba dobták létük minden szomorúságát.
Most üdvös tetteik gonosztevőivé válva,
Elöljárókként tetszelegnek, akár a páva.
Esznek, isznak, amíg álomba nem zuhannak,
Sóvárogva kívánják javait a szomszédnak.
Ám hódolat a Közösségnek, olyan jó közöttük,
Egynémely szerzetest mély tisztelettel köszöntünk.
A többiek csavargók, mind tanulatlan léha,
Lakmározzon belükön nagy csapatnyi préta.

El nem múló hanyagság az állandó gúnyájuk,
Szózatomat emiatt intézem most hozzájuk.
De akinek ruhája a lankadatlan figyelem,
Az idők végeztéig becsülöm és tisztelem.