A Témák Szerinti Gyűjtemény

Channa Sutta

22.90. Cshanna

Egy alkalommal számos szerzetes Báránaszinál, Iszipatanában, az Őzek Ligetében tartózkodott. Akkor, egy este a tiszteletreméltó Cshanna előjött visszavonultságából, magához vette kulcsát, és lakóhelyről lakóhelyre járván, így szólt az öreg szerzetesekhez:

—Az öreg tiszteletreméltók lelkesítsenek engem, tanítsanak engem, tartsanak nekem egy Dhamma-beszédet úgy, hogy megláthassam a Dhammát!

Mikor szavai elhangzottak, az öreg szerzetesek így szóltak a tiszteletreméltó Cshannához:

—Cshanna barátunk, a forma mulandó, az érzés mulandó, az észlelés mulandó, a késztetések mulandók, a tudatosság mulandó. A forma éntelen, az érzés éntelen, az érzet éntelen, a késztetések éntelenek, a tudatosság éntelen. Minden késztetés mulandó; egyetlen jelenség sem én.

—Ha a forma, stb. szenvedésteli, akkor az ösvény és a gyümölcs is szenvedésteli, így hát szerzetesek, semmit sem értetek el a szenvedésen kívül.” Ezért úgy válaszoltak, hogy ne lehessen hibát találni a szavaikban. Lásd még MN I.228,10–14; 230,5–8, ahol csak a mulandóságot és éntelenséget említik a vitában. Annak a szakasznak a kommentárja hasonló magyarázatot ad a szenvedés kihagyására.

Akkor ez merült föl a tiszteletreméltó Cshannában:

—Én is így gondolkodom: „A forma mulandó … a tudatosság mulandó. A forma éntelen … a tudatosság éntelen. Minden késztetés mulandó; egyetlen jelenség sem én.” Az én tudatom mégsem jut el a késztetések elnyugtatásáig, nem mond le a ragaszkodásról. Nem jut el a sóvárgás lerombolásához, szenv-nélküliséghez, megszűnéshez, Nibbánához. Nem nyer bizonyosságot, nyugalmat; nem csillapul. Ehelyett izgatottság és ragaszkodás kél benne, s a tudat mindig ehhez a gondolathoz tér vissza: „De ki az én énem?” Ám ez nem fordul elő azokkal, akik látják a Dhammát. Hát ki képes nekem úgy tanítani a Dhammát, hogy meglássam a Dhammát?

Azután ez merült föl a tiszteletreméltó Cshannában:

—A tiszteletreméltó Ánanda éppen Kószambinál időzik, Ghószita Parkjában. A Tanító magasztalja őt, s bölcs testvérei a szent életben szintén nagyra becsülik. A tiszteletreméltó Ánanda képes úgy tanítani nekem a Dhammát, hogy meglássam a Dhammát. S mert ennyire bízom a tiszteletreméltó Ánandában, megyek, meglátogatom őt.

Akkor a tiszteletreméltó Cshanna rendbe tette szálláshelyét, magához vette csészéjét, felsőruháját, és elindult Kószímbíba, Ghószita Parkjába. Ott elment a tiszteletreméltó Ánandához, és üdvözletet váltott vele. Mikor szívélyes üdvözlő szavaik elhangzottak, leült a tiszteletreméltó Ánanda egyik oldalára, s elmondta neki a történteket, majd hozzátette:

—A tiszteletreméltó Ánanda lelkesítsen engem, tanítson engem, tartson nekem egy Dhamma-beszédet, úgy, hogy meglássam a Dhammát!

—Már ennyivel is nagy örömöt szerzett nekem a tiszteletreméltó Cshanna. A tiszteletreméltó Cshanna talán megnyílt, és áttört szellemi meddőségén. Hallgass ide, Cshanna barátom, te képes vagy rá, hogy megértsd a Dhammát.

Akkor egyszeriben elragadtatott öröm és elégedettség kélt föl a tiszteletreméltó Cshannában, miközben azt gondolta: „Úgy látszik, képes vagyok rá, hogy megértsem a Dhammát.”

[A tiszteletreméltó Ánanda azután így szólt:]

—Ezt a Magasztos jelenlétében hallottam, Cshanna barátom, tőle hallottam eme buzdító beszédet, melyet Kaccsánagotta szerzeteshez intézett:

—Ez a világ, Kaccsána, leginkább kettősségen alapszik: a létezés eszméjén és a nemlétezés eszméjén. Ám azok, akik helyes bölcsességgel úgy látják a világ keletkezését, ahogyan az valójában van, a világot illetően nem vallják a nemlétezés eszméjét. És azok, akik helyes bölcsességgel úgy látják a világ megszűnését, ahogyan az valójában van, a világot illetően nem vallják a létezés eszméjét.

Ez a világot, Kaccsána, leginkább kötődés, ragaszkodás és tapadás köti gúzsba. Ám azok [akik helyes nézetet vallanak], nem kötődnek és ragaszkodnak a kötődésen, ragaszkodáson, tudati nézőponton, tapadáson, rejtett hajlamon keresztül; nem tesznek ilyen kijelentést: „az én énem”. Nincs bennük zavar vagy kétség afelől, hogy bármi is kél fel, csak a szenvedés kél fel, s ha valami elenyészik, csak a szenvedés enyészik el. A tudásuk ebben különbözik másokétól. Ezt jelenti, Kaccsána, a helyes nézet.

„Minden létezik” - Kaccsána, ez az egyik szélsőség. „Semmi sem létezik” - ez a másik szélsőség. Annékül, hogy bármelyik szélsőség felé fordulna, a Beérkezett a Középúton járva tanítja a Dhammát: „A nemtudás feltételezi a késztetések [létrejöttét]; a késztetések feltételezik a tudatosság létrejöttét … Ez a szenvedés(ek láncolatának/tömegének) keletkezése. Azonban a tudatlanság maradéktalan elenyészésével és megszűnésével megszűnnek a késztetések; a késztetések megszűnésével megszűnik a tudatosság … Ez a szenvedés(ek láncolatának/tömegének) megszűnése.

—Tehát így van ez, Ánanda barátom, azokkal a tiszteletreméltó szerzetesekkel, akiknek ilyen együtt érző és jó szándékú barátai vannak a szent életben, hogy intelmekkel lássák el és tanítsák őket. És most, hogy a tiszteletreméltó Ánanda Dhamma-tanítását hallottam, elértem a Dhammához való áttörést.